2024 szeptember: újabb amerikai zarándoklat, egyben anyaggyűjtés és interjúk a jövőre megjelenő Barta könyvhöz. Többek között Chicago-ban.
(Thanks to Saul Smaizys.)
Gondolatok, emlékek és képek Barta Tamásról
2024 szeptember: újabb amerikai zarándoklat, egyben anyaggyűjtés és interjúk a jövőre megjelenő Barta könyvhöz. Többek között Chicago-ban.
(Thanks to Saul Smaizys.)
“Az igazság nyomában” folytatott vándorútja során a Siess haza… film főhősnője meglátogatja családja prominens kaliforniai rabbi baràtját, aki Barta 1957 januárjában kelt keresztlevele ürügyén kap helyet a filmben. A vonatkozó részlet az alábbi YouTube ikonra kattintva indul
Az 50 évvel ezelőtti augusztus 1.-én az Ifjúsági Magazin IM Albumában az LGT Cleveland-ben készült fotója szerepelt. Vajon hány olvasó gondolkodott el azon, ki lehet az a hölgy aki Presser mellett a fotó bal szélén áll?
26 éves volt 1974 július 7-én. Már túl volt az amerikai turné felén. Mint később az Édesanyjának írott levelében közölte, a turné felèn határozta el hogy nem jön haza.
“Az ötven évvel ezelőtti július 7.-én már tudta hogy nem jön haza” bővebben
Egy kora júniusi szombat délután. Személyes emlék: a Barta egykori lakóhelyétól egy megállóra levő Erzsébet Királyné úti iskola évzárója utáni délután “Locomotiv” a tévében.
“…és 1974-ben június nyolcadika is egy szombat volt” bővebben
“Több hónapos amerikai turnéra utazik az LGT. … 40 nagyvárosban lépnek fel..” (A turnèt beharangozó MTI közleményből.)
“Június harmadika 1974-ben is egy hétfői nap volt…” bővebben
Délszaki atmoszférát idéző easy-listening muzsika űzi el az addigi borús hangulatot a “Siess haza vár a mama…” című film 10 perc 08 másodpercnél induló jelenetében. “Judit” a főszereplő, akiről egy a film végén olvasható feliratból megtudjuk hogy “az igazságot keresi”, ebben a részben érkezik meg missziója első állomására, a budapesti Rockmúzeumba. A jelenet a YouTube logora kattintva imdul.
“- Fordítva van? Pedig a nyomdában is mindig ott voltam.” Így válaszolt az 1974 áprilisában megjelent Kovács Kati – Locomotiv GT nagylemez borítófotójának készítője, Huschit János nemrég arra a kérdésre, hogy nem vesz-e észre valamit a lemeztasakon.
“Kovács Kati – LGT fordítva: kinek tűnt fel 50 év alatt?” bővebben
Két szolgáltatón is làtható ismét a “Siess haza, vár a mama” című film. Meg lehet állítani a streaming-et és nagy képernyőn alaposan szemügyre venni egyes részleteket. Amik kérdéseket vetnek fel. Például: hogyan beszél rá Barta 1974-ben Amerikában egy a 80-as években Magyarországon gyártott kazettára? Alább egy részletről, amely 7 perc 37 másodperc és 8 perc 52 másodperc között látható és hallható:
” – Barta Józsefet a Fővárosi Egészségnevelési Központ munkatársát, aki három évtizeden át fáradhatatlanul munkálkodott a budapesti egészségügyi felvilágosítás és nevelés érdekében, csütörtökön a Farkasréti temetőben kísérték utolsó útjára.” (Népszava, 1974. február 8.)
Néhány emlékezetes élmény a ma végetérő kétszeres jubileumi év, Barta születésének 75-ik, és a Bummm! megjelenésének 25-ik évfordulójára kapcsán.
Egy mély udvar, ahol 50 év után csak ecetfa nő. Úabb 50 év múlva talán egy szoborcsoport áll itt majd.
Ozark Music Festival, Sedalia Missouri, 1974 július. Az amerikai turné legnagyobb szabású koncertje. Kézenfekvő: egy újabb Bartához kapcsolódó zarándokhely. A jövő szeptemberi ötvenéves jubileumi Mozark Fest nevű fesztivál adja az alkalmat.
Bornai Tibortól, Szörényi Szabolcson, és Gőz Lászlón át Gerendás Péterig: nem akármilyen szakmai közönség előtt esett át Nagy Ádám (Roy & Ádám, Wörk Projekt) 23 évesen Barta ügyben a tűzkeresztségen, amikor 1996-ben, akkori zenekara, a Tramps, Somló Tamással és Kovács Katival egy a Merlin színházbeli klubesten Barta korabeli LGT szerzeményeket adott elő. Augusztus 23. -án a szegedi No Milk Today klubban Ádám ismét Bartát játszik, de már nagynevű zenészként. Néhány gondolata Bartáról, és a szegedi koncert egyes számairól.
75 éve született Barta Tamás. És még ma is kerülnek elő ismeretlen felvételek, dokumentumok életéből és életéről.
“Én nem kicsit, hanem nagyon haragudtam Rá” – mondta Laux József egy 1984-ben készült, nem publikált interjúrészleteben Bartáról, annak távozása kapcsán. A két zenész aki a Bárzene című csodát 1973-ban kettesben szalagra játszotta, 1976-tól 1982-ig egy városban élt, de nem ápolt baráti kapcsolatot egymással.
Már régen Amerikában élt, amikor Magyarországon még mindig eredeti borítójával árulták – és vásárolták – Presser és Adamis musicalje dalainak lemezét, amelynek közreműködői névsorában, az abc sorrendnek köszönhető véletlen folytán legfelül, középen áll a Neve. És amin a legjellegzetesebb szólója hallható.
“Ma a Terra Bella Street 14128 számú házban egy mexikói család lakik.
“Képzelt üzenet – mert valójában február 16-án sem, és azóta sem távozott el…” bővebben