Papp Gyula erről a két szóról: “Barta Tamás”

Ez a név nekem az ifjúságomat, azon belül a Vele barátként megélt csodálatos élményeket jelenti.

Minden idők egyik legnagyobb magyar gitárosa. Akit jó volt nézni is a színpadon, mert olyan könnyedséggel és eleganciával játszott, hogy az világviszonylatban is párját ritkítja.

A neve ezen kívül a  boldogságot jelenti, hogy nem csak felületesen ismertük egymást, hanem barátokként  gyakorta csavarogtunk, kószáltunk a városban.

A fájdalmat és a szomorúságot is jelenti a neve. Hogy már nyolc évvel több idő telt el amióta elment, mint amennyit élt. A szomorúságot és a megdöbbenést, amit a halála híre keltett bennem.

“Gyerekek, egy olyan jó kis bandát láttam a Tabánban!”

1971 május 1-én, a Tabánban játszottunk a Minivel. Itt volt az I. kerületi Művelődési Ház nyári rezidenciája. Körülbelül 500-an lehettek, szemerkélő esőben. Orgonálás alatt kiszúrtam, hogy nagyon érdeklődő arccal figyel bennünket. A rákövetkező évben Ő maga mesélte nekem, hogyan adott el bennünket az LGT-nek. “Gyerekek egy olyan jó kis bandát láttam a Tabánban! Őket kellene előzenekarnak vinnünk”. Az Ő tekintélyét dícséri, hogy hallgattak rá a többiek.

Már volt szerencsém a Minibe kerülésem előtt megismerni. Ő az Erzsébet királyné útja 77/b alatti házban nőtt fel. Legjobb gyermekkori barátja Külkey Attila, azzal a Rusznák Iván nevű gitáros-énekes barátommal szemben lakott, akinek a Continental nevű bandájában a Mini előtt játszottam.  Tomi gyakorta megjelent Ivánéknál, és első pillanattól kezdve nagyon szimpatikus volt.

Mind a négyen barátok voltunk. Feljártam hozzájuk, szüleit is ismertem. Édesapja számomra hallgatag embernek tűnt. Korai halála nagyon megviselte Tomit.

Soha szomorúságot sem láttam rajta, életvidámságot annál többet.  Imádott jókedvűen sztorikat felidézni. 1970-ben, hozzánk képest az addigi múltja miatt közöttünk elismert sztárnak számított és akarva akaratlan, természetes módon felnéztünk rá.

“Ezt neked adom Gyuluskám.”

Napközbeni csavargásaink során, amikor volt  pénz a devizaszámláján a valutaboltban, elmentünk Neki vásárolni. Philipp Morris gyártmányú, gyönyörű műanyagdobozos cigit szívott. Egyszer vásárlás után feltépte a kartont, kivett egy dobozzal és felém nyújtotta: ” Ezt neked adom Gyuluskám” – mondta. Nagy megtiszteltetés volt ez nekem. Aki ismerte, az tudta: nem szokott ilyet csinálni!

Akkoriban a “tűrt, támogatott, tiltott” időszakban, az elsővonalbéli zenekarok és a másod- és harmadrangú formációk között nagy távolság volt. Míg a nagyok táncdalfesztiválokon, a televízióban is helyet kaptak, a többieknek maradt a klubélet.

Ellenben a hét minden napjára esett egy olyan klubest, ahol nagyon jó bandák játszottak. Ha egy ilyen helyre lenézett egy a tévében gyakran szereplő sztár, az bizony eseményszámba ment. Ha Tomi, vagy Laux Józsi, esetleg Frenreisz Kari lejött és beszállt a vasárnapi Bem rakparti bulira, igazán büszkék voltunk rá.

Fiatalok és határtalanul boldogok voltunk. Nekünk is minden sikerünk olyan természetesnek tűnt, és magától értetődőnek, mégis őszinte tisztelettel a felnézéssel voltunk a “nagyok” iránt. Barta Tamás barátságára is nagyon büszke voltam.

“Gyere Gyuluskám, bemegyünk a bájrozóba!”

Hogy gizda volt, mélyérzesű, és zárkózott?

“Gizda”? Tamásnak rendkívül megosztó személyisége volt. Nagyon sokan  gizdának tartották. Tiszta szívvel mondom: volt is Neki mire annak lennie! Az a határtalan szorgalom, ami Őt jellemezte, csak a legnagyobbaké.

Meggyőződésem, hogy tisztában volt a saját értékével. Ellenben soha nem nagyképűsködött. Szerintem akik a viselkedését “gizdaságnak” vették, a saját komplexusaikat élték meg. Tomi viselkedése magabiztosságot sugallt ugyan, de számomra ez jottányi gizdaságot nem jelentett.

Hogy érzékeltessem az egyéniségét kicsit: az 1972-es nyári ORI turnén megálltunk Kiskunfélegyházán néhány percre kávéra, üdítőre. A  buszról leszállva mellettem sétálva a vállamra tette a kezét:”gyere Gyuluskám, bemegyünk a bájrozóba”.

A vidám játékos, humorizáló tulajdonságát vehették gizdaságnak. És ami hatalmas erénye volt, a kendőzetlen őszinteségét! Persze akinek ez éppen szólt, annál mélységes sértettséget okozhatott.

“Mélyérzésű? Meg kell hallgatni a Bummm! albumon a Vallomás című dalt. Nem kell további magyarázat.

“Zárkózott”? Az kellett hogy legyen, mert személyes érzelmeiről, például rajongásig való apaszeretetéről is csak sokkal később, mástól értesültem.

“Nézd csak Gyuluskám, ezt most vettem le!”

Lejárt hozzánk jam session-re is a Mini Bem rakparti klubjába. Imádtam játszani vele, mert volt zenei alázata. Nem akart orrba-szájba szólózni, hanem együtt muzsikált velünk.

A szó legszorosabb értelmében a gitárjával élt. Amikor az LGT előtt turnéztunk és odamentem hozzá a hangpróba előtti “szöszölés” közben a színpadon, azt mondta: ” Nézd csak Gyuluskám, ezt most vettem le”! És hang nem volt ráadva a gitárra, de ettől még lenyűgözőbben hatott az a határtalanul laza elegancia, ahogy előadta. Amit játszott egy Jimi Hendrix nóta rázása volt.

A bulijuk alatt  a Szeress nagyon szerzeménye kódáját a színpadon körbejárva nyomta. Én pedig a függöny melletti takarásból néztem. Az angol sztárok sem  tudták ezt jobban,  pedig olyan színpadi mozgása senkinek sincs, mint nekik.

Ahogy a Vallomást énekli, az hamisítatlan blues éneklés. Magával ragadott. Amikor meghallottam, megkérdeztem Sík Olga nevű közös –  legendás  – énektanárnőnket, hogyTomi hogyan tanult meg ilyen gyorsan így énekelni. Érdemes felidézni, mit mondott Olga néni: “Ilyen szép és ilyen tehetséges gyereket még nem láttam soha. Tomi kétszer volt énekórán.”

“Mi van Gyuluskám Amerikában vagy?”

Amerika imádó volt, minden ott készült autónak amit meglátott, utána fordult és kilencven fokban meghajolt.

John Lennont nem engedték be egy darabig az Egyesült Államokba, majd el akarták távolítani onnan. 1974-ben Elton John a torontói Maple Leaf Garden- beli koncertjén, a tiszteletére eljátszotta Lennon “Lucy in the Sky with Diamonds” cimű számát, és hangot adott felháborodásának, hogy egy Lennont ki akarnak tiltanak a országból. Ott ültünk a nézőtéren a Skorpióval.

Miért is mesélem ezt? Mert Lennonnak és Barta Tamásnak is a hőn áhított USA hozta el a halált.

Az előbbinek a szokásos “magányos, őrült gyilkos”. Tominak valószínűleg sohasem tudjuk meg, ki a gyilkosa. Sok amerikai filmből ismerjük a korrupt összefonódásokat.  És az is ismerős, hogy: “á, mit foglalkoztok egy magyar szalajtott disszidens halálával?” Valószínűleg sohasem derül ki, mi történt valójában.

Az 1974-es  észak-amerikai Skorpió turné során Frenreisz Kari felhívta New Yorkból. A körülbelül 40 perces beszélgetés közben néhány perc erejéig Karesz átadta nekem a telefont.

“Mi van Gyuluskám Amerikában vagy?” – kérdezte Tomi.

Az ezt követő legutolsó emlék az, amikor a Pulzus című tévéműsorban ahol a Dinamit új, Híd albumáról játszottunk egy dalt és bejelentettük a zenekar feloszlását, megdöbbenésemre Dusán Sztevanovity műsorvezető a következőket mondta: ” Ebben a percben érkezett a hír: “Los Angelesben Barta Tamást több pisztolylövéssel megölték”.

(Köszönet G. E.-nek)