“Kedvencem? …A Sorrows együttes…

…Hogy miért? Ezt nehéz lenne röviden meghatározni.” – Barta, élete elsó sajtónyilatkozatában, a Syconor együttes tagjaként. (Ifjúsági Magazin, 1966. január.)

A Sorrows együttes 1965-ös albuma. Barta kedvence a Syconor időkben.

Vajon miért nem tűnt fel ez a pár mondat, csaknem hatvan év során senkinek azok közül, akiket Barta Tamás érdekelt és érdekel?

Lehetett olvasni, hallani arról, hogy imádta Chuck Berry-t. Hogy Fenyővel lelkesen hallgatta Duane Eddy-t. Hogy szerette a Hollies-t.

Hogy valaha kedvence volt ez, a nem csak Magyarországon, de nemzetközi viszonylatban is szinte teljesen ismeretlen angol zenekar, amelyet a kedvelői keményebbnek tartottak, mint a Rolling Stones-t, soha nem említette senki Barta egykori zenészbarátai közül.

Bizonyára nem kevesen vannak, akik Barta Tamás kapcsán:

  • időnként valóban elmélyülnek abban, amit úgy hivnak “zene”;
  • tudni szeretnék, hogy Bartának mit jelentett az, hogy “zene”;
  • több késztetést éreznek elgondolkodni a zenész Barta Tamás emléke kapcsán, mint csak az, amiról az egyszavas stickerkommentárok tanúskodnak.

Akiket Barta Tamás és a zene kapcsolata a fentieknél mélyebben érdekel,  azoknak érdemes meghallgatniuk egyik első kedvencének korabeli lemezét.

Nem kerül pénzbe. Csak fél órát kell áldozni rá. És, mivel az újságíró 1966-ban sajnos nem kérdezősködött tovább, Barta magyarázatának hiányában esetleg elgondolkodni azon, miért lehetett ez a zenekar a pályája kezdetén a kedvence.

(H.I.)

Egy hozzászólás ““Kedvencem? …A Sorrows együttes…” bejegyzéshez

  1. Én ismerem ezt a lemezt, kb. húsz éve volt belőle egy spanyol kiadású utánnyomásom. (Lemezek jöttek-mentek és sajnos ez is elkótyavetyélődött, azóta nem is láttam…)

    Magyarországon a Sorrows sajnos nem maradt a köztudatban, szerintem a maga idejében is csak kevesekhez jutott el.

    Hogy Barta Tamásnak miért tetszhetett? Talán érezhette, hogy a banda hangzása más, mint a többi angol rhythm and blues vagy mod zenekaroké. Sokkal “amerikaibb” volt a Sorrows megszólalása, afféle USA garage-rock szerű, amit Barta akkoriban végképp nem hallhatott, hiszen annak a zenének csak a “felszíne” jutott el ide pár évvel később. Nagyon jó volt a Sorrows, talán nem is véletlenül tűntek el. Nomeg a Who vagy a Pretty Things managerei sokkal ügyesebbek voltak. Talán csak a Kinks-hez hasonlíthatóak itt-ott, de fontos megemlíteni, hogy a két banda egy kiadónál volt (Pye), talán ez is közrejátszott abban, hogy a Sorrows-t nem “terítették” annyira. Meghát azokban az időkben az angol “könnyűzenei” élet roskadozott az invenciótól… (leginkább a Pye kiadó támogatásával.)

    Igazi csoda, hogy ez a lemez eljutott Bartához. Amerikai feelingű zene volt és ami még tetézi ezt, volt némi pszichedeliája is. Nem csodálom, hogy tetszett neki, én azt gondolom, hogy újszerűnek, és akkori mércével mérve kellően kísérletezőnek érezte. Helyenként hasonlított a Hollies-hoz is, de a Sorrowsban nem volt olyan színvonalú vokál, karcosabb, nyersebb zene volt, mint a korabeli beat élvonal.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük