Az 50 évvel ezelőtti augusztus 1.-én az Ifjúsági Magazin IM Albumában az LGT Cleveland-ben készült fotója szerepelt. Vajon hány olvasó gondolkodott el azon, ki lehet az a hölgy aki Presser mellett a fotó bal szélén áll?
Esküvő Las Vegas-ban
Amikor azon a csütörtökön az IM aktuális száma megjelent, a hölgy neve négy napja hïvatalosan Carol A. Barta volt.
Barta és Carol Ann Russin, aki a Jimmy Miller Productions képviselőjeként, és egyben turnémenedzserként utazott az LGT alig végetért amerikai koncertkörútján a zenekarral, az előző vasánapon házasodott össze a las vegas-i Civil Marriage Commissioner hivatalában. Az LGT tagjainak tudta nélkül.
Laux, Presser, Somló, Adamis, valamint Rozoga, a technikus a Beverly Boulevard-on, a küszöbön álló lemezfelvételük helyszínétől néhány sarokra lévő hotelben állomásozott. Barta pedig Carollal együtt, az egykori Hungaria-beli társ Tóth József nem messze, a Laurel Avenue-n lévő lakásában vendégeskedett. Ahol az úszómedence mellett ülve Tóth hiába próbálta Bartát meggyőzni arról, hogy érdemes lenne hazatérnie Magyarországra.
Mint Barta hat héttel az esküvő után levélben közölte Édesanyjával, ekkor már eldöntötte, hogy Amerikában marad. És mint azt is megírta, ennek a legkönnyebb módja az volt hogy megházasodik.
Így azon a vasárnapon, az LGT szabadnapján, Gabival, Tóth élettársával együtt egy rövid nevadai kiruccanás keretében sort kerítettek az esküvőre. A két tanú Tóth és Gabi volt.
Carolról – többféleképpen
Barta a levëlben, amelyben Édesanyját értesítette házasságáról, 27 éves kislányként mutatja be Carolt. Aki 1942- ben született, azaz ekkor 32 éves volt. Bartánál 6 évvel idősebb.
Az hogy Barta ne tudta volna felesége életkorát egyértelmůen kizárható. Mivel a vonatkozó hivatalos dokumentáció egy olyan darabot is tartalmaz amelyen mindkettőjük születési dátuma és aláírása is szerepel.
“Carol imádta, mindent megtett Érte” – emlékezett Barta egyik amerikai barátja.
“- Egy borzalom” – jellemezte Carolt röviden tíz évvel a turné után a Locomotiv GT egykori tagja.
Pedig az eddig nyilvánosságra kerül fotókon és hangfelvételeken egy kedves, komoly, de vidám emberrel lehet találkozni. Aki boldog volt Bartával, egészen 1980-ban sorra került szétköltözésükig.
Mint ahogy az a Markovits Ferenc A gitáros halála címů rádiós dokumentumműsoràban elhangzott los angeles-i hangos levélrészletben hallható volt.
A részlet a YouTube ikonra kattintva indul.