- Az “igazságot kereső” vándorútja során “Siess haza,…” film főhősnője viszontlátja családja – a film stábja – egy prominens baràtját, egy rabbit, aki Barta 1957 januárjában kelt keresztlevele ürügyén kap szerepet a filmben. A vonatkozó részlet az alábbi YouTube ikonra kattintva indul.
“Judit ezer éve, hát hogy vagytok, hogy vagytok? És a gyerekek?”
“Jól vannak, jól vannak…” válaszolja “Judit” kettejük örömteli viszontlátása pillanataiben a fent idézett szívélyes érdeklődésre. Olyan hangon mintha túl szeretne lenni ezen a jeleneten.
Naa – válaszoja a rabbi és továbbtessékeli vendègét. A film pedig a következő képsorban már a lënyegre tér: “Judit” bemutatja Barta 1957 januárjában a zuglói evangélikusoknál kelt keresztlevelét.
“Talán” és “gondolom”
“Judit”. tényként előadja állítását miszerint Barta Édesanyja “a rendszer feltétlen híve, tehát hithű kommunista” lett volna. Hogy ezalatt mit kéne értenünk, nem fejti ki. Mint ahogy egyetlen eddig nyilvánosságra hozott hang- vagy egyéb dokumentum sem támasztja alá ezt az állítást.
Az is elhangzik hogy Barta mamája állítólag “általában magánál hordott egy imakönyve” és hogy a “zsidó valláshoz kötődő valaki 9 éves korában a fiát megkereszteltette megkereszteltette. ” (A vallási kötődésről sem tudunk meg semmi tartalmit, és ezt sem támasztja alá semmilyen dokumentum. Sőt: mint a film végén olvasható Barta mamája elhúnyta utáni búcsuztatására vonatkozóan is egészen mást kért mint a zsidó vallási előirások. De erról majd késobb.)
“9 éves korában” fogalmaz szépen neutrálisan. Azaz nem tartja fontosnak kimondani ami világosan olvasható: Bartát 1957 januárjában keresztelték meg. Amikor Barta még nem volt 9 éves.
Ami viszont sokkal fontisabb: ez közvetlenül az 1956-os események után történt. Amelyek egyik hozadëka volt az a Zuglóban lezajlott és visszaemlékezésekben olvasható, mozzanat, hogy a Rákospatak környén, ahol Barta családja lakott megjelent az környék egyik leghírhedtebb nyilas bűnözője. Fenyegetve az évtizeddel korábbi vészkorszak túlélői. Ami kapcsán Barta Édesanyja minimum származása kapcsán aggódhatott családja biztonságáért.
Erről nem hogy egy prominens kalifornai rabbi, de egy magyarországi kültelki zsinagóga nyudíjas samesza is pontosabb történeti kontextusban tudna informálni.
A kedélyes rabbi ehelyett így tájékoztat: ez egy ilyen tipikus magyar történet, gondolom(sic) a zsidók nagyon féltek.” (Judit ennél a mondatnál nehezen intrpretálható műmosolyra húzza a száját.)
nkább arról tesz említést, hogy Barta mamája szerinte “talán párttag is volt”. Nem ez az egyetlen pillanat a filmben hogy “lehet hogy” “talän” ” “gondolom” kitételellel szuggerálnak, olyasmit aminek semmiféle ténybeli vagy dokumentumokkal alátámasztható alapját nem láthatjuk.
A rabbi viszont Barta ügyben nagyon képben érezheti magàt, mert Barta ügyben, mert kapásból mondja
A magyar zsidók gondolom(sic) hàt nagyon féltekcés hât nrm volt könnyű zsidónak lenni.
36.26 másodpercnél látható volt a Budapesti Rendőrdfőkapitányság az útlevélkërelmet elutsító levele. Ami konkrétan megnevezi a jogszabály ami a történësz ältal nyújtott információval ellentétbem igenis létezett. A 36.26 ,nál látható levélrészletet azonbab úgy mutatja a film hogy nem lehet látni a jogszabály címét.
A történész arról beszél, hogy aki disszidált annak családtagjai nem kaptakútlevelet, vagy bevonták a útlevelüket. Arra ezek szerint nem emlékszik hogy últevelet nen vontak be, nem is volt rá szükség, mert csak útlevél birtokában nem lehetett utazni. Ehhez külön pecsét, úgynevezett ablak kellett.
Arrra pedig egyáltalán nem tér ki a beszélgetés, hogy mint a dokumentumokban látható, miért csak 3 évvel Barta disszidálása után került sor a jogi eljárásra amiben 2 év börtönre ítélték.
Eddige mar képet nyerhettünk arr
Eddigre a nézó akinek esetleg olyasmi is fontos mint Barta zenéje, netán annak történeti háttere, nagyjából képet kaphat arról, mennyire veszi komolyan ez a film. Mármint Őt, aki leült megnézni. De magát a témát is.
Játék a tènyekkel
Egy dokumentunfilmmel szemben alapvető igény, hogy a valóságot minden felhaszánált elem,, legyen az levél, vagy hangdokumentum tartalmi csonkítása nélkül, láttasaa. Ennek ez a film nem tesz eleget.
Egy példa: a főszerepló által saját stíláris interpretációjával felolvasott levél végén a “Tisztelettel” szó lemerad. A papíron látható. Abszolut nem lényegtelen elemről van szó: a film a tárgyalt kort tudatosan megélt készítői tudhatják, hogy a Belügyminisztérium egy ilyen levél végére nem véletlenül tette a “Tisztelettel” kitételt.
Játék az idővel
A figyelmes néző, pláne ha élt a korban amiről a film szól nem egyszer nyerhet tanúbizonyságot arról, milyen mértékű kreativitással helyez át a produkció egyez felhasznált tartalmi elemeket valódi helyükről más, évekkel, sőt évtizedekkel eltérő időintervallumba. Ezzel – fogalmazzunk így – alternatív valóságképet teremtve.
Az első példa erre az a képsor, a még mindig 1974-es elemként tálalt amely alatt Barta mamájának egy fiatalkori portréját mutatják, és ezalatt mint az a hangbejátszás tematikai elemeiből egyértelmű, későbbi az 1977-es útlevélkérelemmel kapcsolatos megpróbáltatásairól beszél.
A film egyébként meg sem említi azt amit egyik riportere Markovits Ferenc A gitáros halála című dokumentumjátékábam részletezett: mégpedig, hogy az útlevelet barta Édesanyja későbbi második férje Füredi László, magasrangú rendőrtiszt intézte el.
Füredi László-t egyébként, neve említése nélkül szintén későbbi periódusba helyezik. A Vele való kapcsolat során fordult meg Barta mamája a belügyes lakótelepen, amelyről a kazettára mondott beszámolóját szintén évekkel előbbre hozták.
Az alkotói felelősség itt látható mértéke tekintetében a legnyilvánvalóbb példa, ahogy a filmben rossz minőségű kora hatvanasévekbeli budapesti képeket mutatnak, ezalatt szinte kellemetlenül klausztrrofób hangaláfestéssel., Kontrazt
Barta vágásokkal cenzúrázva
“Az hogy nekem tizenkét év után, tudod, valószínűleg le kell mondanom a zenéről, a.. lagalább is arról, hogy ebből fogok megélni hosszú távon, ez, ez egy kicsit mély Anyám Neked, valószínű. Mély a Te lelki világodnak, de valószínű föl sem tudod fogni hogy ez mit jelent nekem. Ez az, tudod ez az a dolog amiér’ éltem tudod, ez az a dolog, ami éltetett, ..,…. És most valahogy úgy érzem, hogy, hogy egyszerűen nincs életcélom.
A Markovits féle rádióműsorban ez csonkítatlanul hangzik el:
(Folyt. köv.)