“A Barta pedig teljesen rock and rollt játszott.” – beszélgetés Szűcs Antal Gáborral

Fenyő 1971-ben és Frenreisz 1973-ban egyaránt Vele folytatta Barta után. Nem véletlenül. Nem nagyon találni olyan magyar gitárost aki évtizedeken át olyan invenciózusan tudott megújulni, rock-tól funk-on át latinig, minf Totya.

Te, a James, és Kékes Zoli voltatok azok, akik játszották a szólóit. Volt valami speciális a szólóiban, és ha igen, akkor mi volt az?

– Abban az időben a legtöbb gitáros nem technikás gitáros volt. Volt a Radics, volt a Barta, és már a végén volt a Tátrai, akik inkább virtuóz gitározást játszottak. A többi, a Szörényi, a Zorán csak elkisérték a dolgokat. Technikailag nem voltak nagyon otthon a gitáron, inkább egy kis saját szólót játszottak. A Barta Hendrixtől kezdve bármit el tudott játszani. Ő technikás gitáros volt. Baromi sokat gyakorolt.

Én vettem meg az Ő arany Les Paul gitárját, amivel azt hiszem a Loksiban játszott. És még a sound-om is az volt a Hungariaban, mint az Övé.

Azt a sound-ot egyszerű volt reprodukálni?

– Az az igazság, hogy ma már mindent digitálisan csinálnak. Akkoriban volt egy aránylag jó erősitőd, egy jó gitárod, akkor erre adott volt egy alap, volt egy adott jó hangzás. De az igazi gitársound az mindenkinek a „kezében” van. Volt már nyolc-tiz olyan gitárom, amit elkönyörögtek, eladtam. És azt hitte aki megvette, hogy ha az övé lesz, akkor neki is ugyanúgy fog szólni, mint nekem. Volt, aki megvette az erősitőmet is, meg a gitáromat is. Ugyanaz volt neki, mint nekem, de mégsem úgy sem szólt, mint nekem. Mert az az emberből jön ki a hangzás, vagy a hang. A gitár, az szól, ahogy szól, azután az hogy hogy szólaltatod meg, az az emberből. A Barta nagyon jól szólaltatta meg a gitárjait. Ő a maga idejében nagyon jó volt.

És ha hallgatod, mi az, ami ahogy mondod, az „emberből kijön” belőle?

– Ami kijött a Tominál, az a rengeteg gyakorlás. A technika. Sokmindenféle zenét hallgatott. Tudod, Ő kint volt a Lincoln fesztiválon, és ott a Heads Hands and Feet-et hallhatta, akik egészen mást játszottak, mint mi itt. Akkor jött a Loksiban az a kis kakukkos karóra, vagy mi a franc.

Egészen countrys rockot játszott. Gyors, tempós, tekerős technikás dolgokat. Szerintem Ő annyira nem bluesgitáros volt. Rock and roll gitáros inkább. Mert bluesgitározás az a Tátrainál jön elő, meg a Radics Bélánál. A Barta pedig teljesen rock and rollt játszott.

Amikor a Hungariaba elmentél, nyilván volt a repertoárban olyan szám, amit még Ő játszott velük.

– Persze, nagyon sok volt. Nézd, az elején úgy volt, hogy ami jellegzetes volt a nótában, amit a Tomi játszott, azt megtanultam, mert egész jó dolgokat játszott. Aztán utána meg már úgy folyattam, ahogy meg én gondoltam. Nem minden szólóját játszottam egy az egyben mert minek, hát akkor minek mentem oda gitározni. Inkább a saját dolgaimat tettem bele. De a jellegzetességeit, azt bejátszottam. Tehát ha egy számban, jellegzetes indítás volt, akkor azt. Például ebben a „rubin a lányban” is vannak olyan dolgok, amik jellegzetesek.

És mik azok?

– Egy kicsit honky-tonkos, eltolt, az egyik húrt feltolod, a másikat meg leengeded. Talán még a country-hoz is köze van. Olyan csipkelődős gitározás, na.

Ez a „csipkelődős” ez érdekes, mert azt érzem én valahogy néha a játékában, amit mondak Róla, hogy kivárta embereknél amikor gyenge pozicióban voltak, és akkor volt nem túl kedves hozzájuk, ha valamit vissza akart adni.

-Ilyen volt benne, az biztos.

Egyébként a gitározására ami jellemző volt, az az hogy nem annyira improvizativ volt. Megcsinált gitárszólókat. Kitalálta, hogy mit fog játszani.

Tehát majdnem, hogy mintha tudta volna, hogy mi lesz a hatás. Övön alul hat néha a gitár.

– Igen.Igen. Tudod, van aki, ha eljön a szólórész, akkor minden nap mást ami eszébe jut éppen, improvizál. Na most egyik nap jó, a másik nap nem jó attól függ, hogy milyen hangulat van. Egyszer jól sikerül, egyszer nem jól sikerül. Őneki a gitárszólóinak a zöme fel volt építve. Amit Ő otthon úgy kitalált. És abba berakta a technikás dolgokat, az érdekességeket, egy kis témát, egy kis dallamot, meg akármit, azután egy pici szabad részt hagyott benne magának. Hogy azért tudjon variálni. De a gitárszóló fel volt építve.

Ezt Te már tudtad abban az időben, vagy Ő mondta is?

– Nem, ez érezhető volt. Egy embernél, ha elmész két-három bulira és meghallgatod akkor tudod, hogy az előző bulin is nagyon hasonló volt a gitárszóló vagy majdnem ugyanaz volt. Egy-két hang differencia van, de tudod, hogy Ő ezt szokta játszani.

És miért éppen azt a szót használtad a játékára az előbb, hogy „csipkelődő”?

– Van a gitározás amit pickingnek hivnak, egy ilyenfajta stilus. Hogy kicsit úgy megcsiped a húrokat.

– A Radics, a Tátrai, és ide kell még sorolni a Mogyorósit, – ebben a négyeseben fel lehete állitani sorrendet szerinted?

– Ez nagyon nehéz. Mindegyik más volt. A Mogyoró borzasztó technikásan gitározott, de az soha nem derült ki, mert Ő inkább otthon tudott jól gitározni, a szinpadon lámpaláza volt, és mindig kicsit összevissza játszott. Nagyon sokan tanultak tőle. Én is tanultam Tőle figurákat. A Tibusz is. Abban az időben mi elég sokat összejártunk, mindenki, James is, Tibusz is, én is.

Nem lehet összehasonlitani a Barta gitározását, a Mogyorósiét, a Tibuszét, vagy az enyémet. Mindenki valamiben egyéni volt. A Tibusz az mindig egyénien szólalt meg, elborul az agya és bluesosan gitározik, de úgy, ahogy senki. A Mogyorósi nagyon jó technikával játszott. A Barta is nagyon jó technikával játszott. De nem olyan elementáris erővel, mint például a Tibusz.

Mondhatjuk azt hogy később megjelent egy újabb gitáros generáció, amelyik manuális tekintetben beérte azt, amit az elsők tudtak?

– A fiatalabb generáció mind lehagyta azt a tudást. A következő generáció mindig egy kicsit jobb lesz, de azért megmaradnak a nagy öregek is. A tapasztalat és a rutin sokat számit. Meg van egyfajta technika, amit elérsz, és az már visz magával.

Ma is vannak borzasztó jó gitárosok, csak nem akkora egyéniségek, mint a mi korunkban. Nagyon sokan tudnak nagyon jól gitározni, csak nem tudod megkülönböztetni Őket. Ez a különbség. Akkor ki mindenki mind külön egyéniség volt.

Ami sajnálatraméltó, hogy a Tomi nem sokáig gitározott, elég korán elment. Tehát nem derült ki, hogy mi lett volna, ha ma is lenne.

És erre mit mondanál, vajon mi lett volna?

– Ha gyakorolt volna a mai napig is ki…..ott jó gitáros lenne. Nem tudod megmondani. Nehéz megmondani, ha Hendrix nem halt volna meg, milyen gitáros lenne.

Én azon gondolkoztam néha, hogy ha itthon marad, tudta volna-e venni az akadályokat, vagy megmaradt volna annál a jellegzetes amerikai gitározásánál. De ezt nehéz eldönteni.

– Ezt azért nehéz eldönteni, mert ha Ő csak gitározott volna tovább, márpedig eléggé elszánt gitáros volt Ő azért itthon, k… sokat gyakorolt, egészen biztos, hogy ugyanúgy fejlődött volna tovább, mint mindenki, aki a páyán maradt, és elhivatott. Mert Ő tehetség volt. Tehát, ha Ő elhivatott volt, márpedig szerintem az volt, akkor folyamatosan fejlődött volna a mai napig, meg tovább is. Én igy gondolom, de erre tulajdonképpen nincs válasz, nem lehet tudni.

(Fanmail Barta Tamásnak, részlet.)